Nagy örömömre megjelent a könyvem, a Függők vagyunk. Több mint két évtizednyi szakmai tapasztalataimból merítve írok benne a függőségről és a hozzátartozók helyzetéről. Arról, hogyan alakul ki a függőség, mit tesz az emberrel és azokkal, akik szeretik, és persze arról is, hogyan lehet elindulni kifelé belőle, mit jelent valójában a felépülés.
A könyv személyes történetekből és a munkám során szerzett tapasztalataimból született. A Függők vagyunk már kapható a könyvesboltokban, illetve online is megrendelhető az Open Books oldalán.
Már kapható a könyvesboltokban Tóth Eszter Zsófiával és Rácz Józseffel közösen írt könyvünk a szocialista magyarország kábítószerezési szokásairól.
Felépülő függőkről szól ez a könyv. Olyanokról, akik vállalták, hogy megosztják a nyilvánossággal felépülésük történetét. Olyan könyvet szeretnénk az olvasó kezébe adni, amely mind a témával foglalkozó szakemberek, mind a laikus olvasók számára is érdekes lehet, akár ő maga is felépülő függő, vagy felépülő függő személy hozzátartozója, esetleg egyszerűen csak érdekli egy számára ismeretlen világ.